Hároméves lett a kisfiam, és ezzel hivatalosan is három éve vagyok anyuka — bár, mint minden anya tudja, ez a történet már a pocakban elkezdődött. Mégis, az igazi mérföldkő az volt, amikor családdá váltunk.
Az elmúlt évek alatt rengeteg mindenre megtanított Marcell. Leginkább türelemre és elfogadásra. Korábban azt hittem, a legtöbb dolog rajtam múlik, elég a szervezés, energia és akarat — de egy gyerek tükröt tart, és új szabályokat ír. Azóta teljesen átértékeltem, mekkora erő és rugalmasság kell ahhoz, hogy egy nő a családi élet és a munka frontján is helytálljon.
Hálás vagyok, hogy egy ilyen szerethető, okos, érzékeny kisfiút kaptunk. És igen, továbbra is dolgozom azon, hogy jó anyukája legyek — miközben újra visszacsöppentem a körforgásba és a munkámat is a megszokott maximalizmussal szeretném végezni.
Volt már olyan megbízás, amit visszamondtam, felmértem: megéri-e a közös napunkat feláldozni egy olyan ügyletért, ahol több ingatlanos is versenyez ugyanazért a megbízásért. Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy nemet mondjak egy lehetőségre — ma viszont boldog vagyok, hogy ilyen döntést meg tudok hozni, mert bár sosem derül ki, mi lett volna ha, nagyon jó volt egy egész napot kettesben tölteni, mint a bölcsi és munka előtti babás időszakban.
Most pedig új teendővel bővült a lista, mert ott vár a nagyfiús bicikli, amit a szülinapjára kapott — és alig várjuk, hogy megtanítsuk tekerni.
